Seibukan Jujutsu – Víz

A Seibukan Jujutsu technikai és filozófiai rendszere 7 feketeöves szintre van felosztva, amelyen végighaladva a tanulók a 7 Elem és a hozzájuk kapcsolódó 21 alapelv elsajátításával válhatnak sokoldalú és harmonikus harcművészekké.

A második feketeöves szint a Nidan (Ni = kettő, dan = szint) amelyhez a Víz elem és az Elfogadás, Haladás, Alkalmazkodás alapelvek tartoznak. Ez egy technikailag, és szemléletét tekintve is lágyabb stílusú szint, ahol a direkt visszatámadás helyett inkább a támadó energiájának elvezetésével és felhasználásával vesszük át a helyzet feletti kontrollt. Fontos a fizikai kontakt fenntartása, amin keresztül érzékelni tudjuk a másik fél mozgásának (vagy állásának) az energiáját, és így a megfelelő irányba mozdítva hatni tudunk az egyensúlyi helyzetére.

Az egyensúlyvesztés (Kuzushi) a legtöbb technikának kulcsfontosságú eleme, mivel egy instabil helyzetben lévő támadón sokkal könnyebb végrehajtani bármilyen technikát. Bár ez az alapelv szinte minden szinten azonos, az egyes elemek kapcsán ennek különböző módjait tanuljuk meg. Míg a Shodan szinten (Tűz) a gyors visszatámadásokkal hozzuk létre az egyesnúlyvesztést, a Nidan szinten a jól időzített és megfelelő irányú harmonikus mozgással tudjuk ugyanezt elérni, később pedig elsajátíthatjuk a Föld és a Szél elemek egyensúlyvesztési technikáit is.

A Nidan szint alapelveinek hétköznapi alkalmazása a helyzet elfogadását, meghaladását, illetve a helyzethez való alkalmazkodást jelenti, amely egy teljesen más hozzállást képvisel, mint a Tűz, vagy más elemek. Igyekszünk tehát nem a problémákra, hanem inkább a lehetséges megoldásokra fókuszálni, és a legkisebb ellenállás felé haladni, hogy minél gyorsabban és egyszerűbben túl legyünk az akadályon. Mint a folyó, ami nem áll meg a szikla előtt, hanem megkerüli és halad tovább. Ezt a szemléletet tükrözi a Nidan szint és a Víz elem. 

Tudj meg többet a Seibukan Jujutsu-ról itt!