Seibukan Jujutsu – Föld
A Seibukan Jujutsu technikai és filozófiai rendszere 7 feketeöves szintre van felosztva, amelyen végighaladva a tanulók a 7 Elem és a hozzájuk kapcsolódó 21 alapelv elsajátításával válhatnak sokoldalú és harmonikus harcművészekké.
A Sandan a harmadik feketeöves szint a Seibukan Jujutsu fejlődési rendszerében (San=három, dan=szint). Az ide tartozó alapelvek szintén az adott elemhez, a Földhöz kapcsolódnak: Türelem, Belső Erő, Elkötelezettség.
A tanulók eddigre már két feketeöves fokozaton túl vannak, és rendelkeznek egy átfogó harcművészeti és önvédelmi alap tudással. Ennek megfelelően, a Sandan szinten a meglévő tudás megszilárdítása, illetve a szituáció stabil kontrollálása és a technikák erőteljes, kikezdhetetlen végrehajtása a cél. Itt tehát már kemény ellenállással szemben is meg kell tudni csinálni minden régi és új mozduatot, mert egy valós küzdelemben is ellenáll a másik fél. Ezen kívül jellemző még erre a szintre a dobások és fojtások gyakori használata valamint a földharc legfontosabb elemeinek alapos elsajátítása, gyakorlása.
A technikai gyakorlatokon túl a Föld elem alapelvei is segítenek a tanulóknak jobban megérteni és alkalmazni a Sandan szint tanításait. Az első a Türelem, ami a céljaink eléréséhez szükséges kemény munkában való kitartást jelenti, vagyis soha ne várakozzunk passzívan, hanem tegyünk minden nap valamit a kitűzött célért. A következő a Belső Erő, vagyis az önmagunkba vetett bizalom és az őszinte magabiztosság. Ez az alapelv arra tanít, hogy higyjünk magunkban, a nehéz helyzetekben is maradjunk erősek, és soha ne adjuk fel. Végül a harmadik alapelv az Elkötelezettség, amely azt jelenti, hogy az életben igazán fontos dolgokat ne engedjük el, az elveink, céljaink, és a számunkra fontos emberek mellett rendíthetetlenül tartsunk ki.
A Föld elem alapelveinek mindennapi gyakorlásán keresztül a saját személyiségünkben is megszilárdíthatjuk ezeket a tulajdonságokat: erősebbek, kitartóbbak és magabiztosabbak lehetünk, aminek akár önvédelmi heyzeteben, akár a hétköznapi életben és a kitűzött céljaink elérésében is nagy hasznát vehetjük.
